„A műfaj követelményeinek megfelelően főként helyzetkomikumra épülő történet fergeteges szórakozást ígér, míg végül minden galiba tisztázódik.” – áll a Kolozsvári Magyar Színház weboldalán. A galibák ugyan tisztázódtak, de a fergeteges szórakozás számomra elmaradt.

A Georges Feydeau által készített Vidéki jegyesek című darabról beszélünk. Tudni illik, hogy ez volt az első, Kolozsváron látott színházi előadásom. Szatmáron, középiskolás éveim alatt rendszeresen jártam az Északi Színház előadásaira, azonban itt még valahogy ez az élmény kimaradt. Túl nagy elvárásaim nem voltak. Talán annyi, hogy kikapcsolódjak. Nem volt rossz a műsor, de a jó nem ilyen.

A történet szerint a vidéki Loches-ból származó Gévaudan testvérek nagyratörő házassági tervekkel érkeznek Párizsba. A fővárosi szokások és viszonyok ismerete nélkül, azonban újabb és újabb bonyodalmakba keverednek. Még vízgyógyászati kényszerkezelésben is részesülnek, így nem csoda, hogy a pórul járt fivérek őszinte felháborodással vesznek búcsút a fővárostól.

forrás: jatekter.ro

Bohózat volt ez a javából. Ahogy a műfaj megkívánja, szinte teljes egészében helyzetkomikumokra épült a történet. Ez magában nem is lenne gond, de túl voltak erőltetve a dolgok. Az egész olyan volt, mint a vasárnapi ebéd nagymamánál: már a második fogás után köpni-nyelni nem tudunk, annyira tele vagyunk, de még érkezik a töltött káposzta és nyolcféle desszert. A poénok néhol túl erőltetettnek hatottak, a csattanó és a lezárás túl szájbarágós volt, a díszlet túl egyszerű, a színészek túl ripacsok voltak. Kiemelhető azonban kettő közülük: Saint-Galmier doktor, aki ugyan pengeélen táncolt – úgy modorosság, mint történet szempontjából –, valamint Plucheux, aki hangjával és értetlenkedéseivel remek pillanatokat hozott. Okés, hogy a bohózat műfajában elengedhetetlen a mozgás, de azért jóból is megárt a sok. Ami még rosszabb, hogy sajnos a rengeteg értelmetlen futkározás sem tudta előremozdítani a vonzatott, dinamikátlan történetet.

Pozitívum azonban, hogy a borús hétköznapok után, a színház sötétjében megbújva mások ügyetlenkedésein, csetlés-botlásain nevetgélve, elfelejthetjük saját gondjainkat erre a kis időre. Tévedések és félreértesek vígjátéka ez, abból az igazán közepes fajtából. Nem vesz el, de nem is ad semmit a nézőnek.

/LeitnerRoland/